Szeptember 20-án délután érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a pécsi vásártér egyik autókereskedéséből két személygépkocsi tűnt el. A rendőrség gyanúja szerint egy 17 éves, lánycsóki fiatal két gyermekkorú fiúval, egy 13 és egy 11 éves fiúval jutott be az épületbe. Az indítókulcsokat azután szerezték meg, hogy benyomták az egyik ablakot.
Az egyik autóval árokba hajtottak
A két gyermekkorú fiú az egyik járművel, a 17 éves fiatal pedig a másikkal indult el. A kapu áttörése után a rendőrök megállapították, hogy Mohács irányába tartanak. A két fiút Kisnyárádon találták meg, miután az általuk használt autóval árokba hajtottak. Társukat Lánycsókon fogták el, ugyanott sértetlenül előkerült a másik gépkocsi is.
A 17 éves fiatalt a kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A Pécsi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények miatt folytat nyomozást ellene.
Ez is most történt – olvassa el!
17 határsértőt tartóztattak fel, öt belépést akadályoztak meg egy nap alatt
A rendőrök 2026. szeptember 22-én egy nap alatt 17 határsértőt tartóztattak fel, további öt ember illegális belépését pedig megakadályozták Csongrád-Csanád vármegyében, Szeged és Röszke közigazgatási területén.







