Az Országgyűlés dönthet arról, hogy felfüggeszti-e dr. Seszták Miklós mentelmi jogát. A kezdeményezést a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettes terjesztette a parlament elnöke elé a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló nyomozás eredményeként.
Több ügyletet vizsgálnak
A nyomozás adatai szerint a volt nemzeti fejlesztési miniszter és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója 2015 és 2018 között, közvetítőn keresztül, összesen 11 milliárd forintot meghaladó jogtalan előnyt vehetett át olyan cégek képviselőjétől, amelyek szerződéses kapcsolatban álltak a Volánbusz Zrt.-vel.
A hatóságok emellett egy építőipari cégcsoport ügyét is vizsgálják. A közlemény szerint a cégcsoport képviselője állami megrendelések reményében minden beruházás után az adott vállalkozói díj 10 százalékát ajánlotta fel visszajuttatásra. A cégcsoport 2015 és 2018 között több kiemelt állami beruházást nyert el, ezekhez kapcsolódóan pedig több mint 1 milliárd forint jogtalan előnyt juttathatott Seszták Miklósnak.
A vizsgálat kiterjed a Nemzeti Sportközpontok által kiírt uszoda- és tornaterem-beruházásokra is. Ezek kapcsán a volt miniszter a közlés szerint mintegy 270 millió forint jogtalan előnyt kaphatott egy, a fejlesztésekben érdekelt cég képviselőjétől.
A képviselői mentelmi jogról a parlament határozhat
Az ügyészség jelenlegi értékelése alapján Seszták Miklós magatartása hét rendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által, hivatali helyzettel visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettét alapozhatja meg. További hat rendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen, bűnsegédként elkövetett vesztegetés elfogadását is vizsgálják.
Seszták Miklós 2014 júniusától 2018 májusáig töltötte be a nemzeti fejlesztési miniszteri tisztséget. A tárca feladatai közé tartozott többek között a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felügyelete, valamint a közúti, vasúti, vízi és légi közlekedés fejlesztésével kapcsolatos állami feladatok ellátása. A Volánbusz Zrt. tulajdonosi jogait ebben az időszakban a vagyonkezelő gyakorolta.
Mivel Seszták Miklós jelenleg országgyűlési képviselő, mentelmi jog illeti meg. A büntetőeljárás képviselővel szembeni további lefolytatására és a tényállás részletes tisztázására akkor nyílhat lehetőség, ha a parlament felfüggeszti ezt a jogot. A közölt gyanúsítások nem jelentenek jogerős bírósági megállapítást.
Ez is most történt – olvassa el!
Indítványozták Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
A legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettese az Országgyűlés elnökénél kezdeményezte Magyar Péter képviselői mentelmi jogának felfüggesztését. A közlemény szerint a lopás gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás a politikus európai parlamenti mandátumának megszűnése után indult újra.







