Kedden dél körül tűz ütött ki egy lakóházban Gyöngyösön, a Petőfi Sándor utca környékén. A lángok a tetőszerkezetre és két helyiségre is kiterjedtek.

Három vízsugárral dolgoztak a tűzoltók

A város hivatásos tűzoltói több irányból kezdték meg az oltást, amelyhez három vízsugarat használtak. A beavatkozás részeként átszellőztették az ingatlant, valamint egy gázpalackot is kihoztak az épületből.

A munkálatok során a ház egyik helyiségében egy embert találtak. Az életét már nem lehetett megmenteni. A tűz pontos keletkezési helyét, időpontját és okát tűzvizsgálati eljárás tisztázza.

A katasztrófavédelem szerint a füstérzékelő a tűz korai szakaszában hangos jelzéssel figyelmeztethet, így időben megkezdhető a menekülés vagy a tűz oltása, illetve értesíthetők a tűzoltók.

Ez is most történt – olvassa el!

Nagy területen égett az aljnövényzet Bugacnál, egy tanyát is veszélyeztettek a lángok

Bács-Kiskun vármegyében hétfőn több helyszínen is tűzoltói beavatkozásra volt szükség: Bugacnál az égő aljnövényzet egy tanyát veszélyeztetett, emellett közúti baleset és járműtűz miatt is riasztották az egységeket.

Tovább a cikkhez →