A Google és a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) 100 ezer ösztöndíjat indít az AI-készségek fejlesztésére. A lehetőség több mint 80 ország résztvevőihez juthat el a helyi kormányzatok és az ITU–UNICEF Giga kezdeményezésének hálózatán keresztül.

Gyakorlati tudás és tanúsítvány

A képzésekhez nem szükséges előzetes technológiai háttér. A programok gyakorlati, mindennap használható ismereteket adnak, a résztvevők pedig szakértők által oktatott, elismert tanúsítványt szerezhetnek. A célcsoportba a diákok és tanárok mellett az álláskeresők, vállalkozók, kisvállalkozók és közszolgálati dolgozók is beletartoznak.

A kezdeményezés az ITU AI for Good programjához kapcsolódó AI Skills Coalition keretében valósul meg. A koalíció katalógusában több mint 200 kurzus szerepel, a képzések tartalmát pedig az egyes országok munkaerőpiaci és szakpolitikai prioritásaihoz igazíthatják a helyi vezetők és minisztériumok.

A digitális készséghiány enyhítése a cél

Az ITU becslése szerint világszerte 1,2 milliárd embernek van szüksége alapvető digitális készségeket fejlesztő képzésre, további 311 milliónak pedig az alapszintet meghaladó tudás megszerzéséhez kell segítség. A Google és az Ipsos kutatása alapján a gyakorlati képzés akár négyszeresére növelheti az új AI-eszközök használatával kapcsolatos magabiztosságot.

A programban nyomon követik többek között az ösztöndíjak aktiválását, a résztvevők bekapcsolódását és a tanfolyamok befejezését, valamint a megszerzett tanúsítványok számát. A képzések a grow.google/ai oldalon érhetők el.