A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat ismeretlen tettes ellen a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2026. szeptember 6-án 19 óra 50 perckor egy elektromos roller vezetője Kaposváron, a Béla király utcai vasúti átjáróban közlekedett a Baross Gábor utca felől. A roller nekiütközött a félsorompónak, amely letört. Az ismeretlen személy a helyszínről úgy hajtott el, hogy nem értesítette a hatóságot.

A rendőrség a szemtanúk jelentkezését kéri

Aki látta a balesetet, vagy információval rendelkezik az elektromos rollert vezető személyről, jelentkezhet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, a 7400 Kaposvár, Szent Imre utca 12. szám alatt.

Bejelentés tehető a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjánál a 06-82-502-700-as telefonszámon, a 2700-as melléken. Névtelen bejelentés a 06-80-555-111-es Telefontanú-számon is tehető, sürgős esetben pedig a 112-es segélyhívó hívható.

Ez is most történt – olvassa el!

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen, aki a vád szerint ittasan és vezetői engedély nélkül vezetett, majd egy útfelújításnál várakozó autóba hajtott. A balesetben három ember könnyű sérüléseket szenvedett, a férfit rövid időn belül elfogták.

Tovább a cikkhez →

Ez is most történt – olvassa el!
Ittasan, jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elmenekült
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy 31 éves férfi ellen, aki a vád szerint ittasan és vezetői engedély nélkül vezetett, majd egy útfelújításnál várakozó autóba hajtott.
Tovább a cikkhez →