Öt ember ellen indult eljárás kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt Hevesen. A bíróság a napokban mindannyiuk letartóztatását elrendelte.

Pénzért adták át az anyagot

A nyomozás jelenlegi adatai szerint egy Hevesen élő férfi szeptember 17-én, 16 óra körül mintegy 38,3 gramm kábító hatású anyagot adott át 133 ezer forintért. Az anyagot egy 24 éves erdőteleki férfi és egy 25 éves budapesti nő vette át. A rendőrök röviddel később ellenőrizték őket, a nő ruházatából pedig előkerült a kábító hatású anyag.

Eszközöket is lefoglaltak

A rendőrség közlése szerint a két vásárló egy erdőteleki férfi megbízásából járt el. A gyanú szerint a 23 éves férfi 2025 közepe óta kristályt értékesített saját lakóhelyén, a szeptember 17-én megvásárolt anyagot pedig szintén továbbértékesítésre szánta.

A nyomozók kutatást tartottak a 23 éves férfi lakóhelyén. Kábító hatású anyagokat, patikamérleget és több mobiltelefont foglaltak le. Az ügyletben egy 21 éves erdőteleki nő is közreműködött: a gyanú szerint autóval azért utazott Hevesre, hogy segítsen a párja részére vásárló két embernek.

Az öt gyanúsítottat kihallgatták, majd őrizetbe vették. A bíróság mindannyiuk letartóztatásáról döntött.

Ez is most történt – olvassa el!

Több mint 9 millió forint tűnt el egy polgári férfitól, három embert elfogtak

Egy 74 éves polgári férfi szeptember 2-án jelentette a rendőrségen, hogy ismerősei látogatása után több mint 9 millió forint hiányzik. Az ügyben három embert elfogtak, két fiatalt őrizetbe vettek, a bíróság pedig letartóztatásukról döntött.

Tovább a cikkhez →