Egy 74 éves férfi tett bejelentést szeptember 2-án a rendőrségen, miután kiderült, hogy a hozzá látogatóba érkező ismerősei több mint 9 millió forintot vittek el tőle. A Police.hu Bűnügy közleménye szerint a gyanúsítottak tudomást szereztek arról, hogy a férfi nagyobb összeghez jutott, majd a jó viszonyukat kihasználva elterelték a figyelmét.
Rövid időn belül elfogták őket
A hajdúnánási rendőrök a bejelentést követően nem sokkal mindhárom embert elfogták. A közlemény szerint a gyanúsítottaknak még volt idejük arra, hogy a pénz egy részét elrejtsék.
A nyomozók közel 3 millió forintot egy falba vájt, titkos széfben találtak meg. A 19 és 25 éves fiatalt kihallgatásuk után őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat. Harmadik társuk szabadlábon védekezhet. Mindhármuknak lopás miatt kell felelniük.
Állatkínzás miatt indult eljárás egy 14 éves fiú ellen Oroszlányban
Szeptember 15-én egy macska tetemére bukkantak Haraszthegyen, a rendőrség rövid időn belül azonosított és elfogott egy 14 éves helyi fiatalt.
Tovább a cikkhez →







