Szeptember 17-én este a Rétsági Rendőrkapitányság járőrei egy autót ellenőriztek a város Rákóczi úti nagy parkolójában. A járműben egy 26 éves rétsági férfi és egy 36 éves váci nő ült.

A férfinál, illetve az autóban több csomag droggyanús anyagot találtak. A gyorstesztek szerint 1,2 gramm növényi törmelék THC-t tartalmazott, összesen 11,6 gramm fehér, kristályos anyagnál pedig ketamin jelenlétét mutatták ki. A rendőrök egy drogfogyasztáshoz használt pipát is lefoglaltak.

A nő ruházatát szintén átvizsgálták. A rendőrség közlése szerint a melltartójában egy csomag fehér, kristályos anyagot rejtett el, amelynek gyorstesztje ugyancsak ketaminra lett pozitív.

Három embert hallgattak ki

A nyomozók szerint a 26 éves férfi az elfogása előtt több embernek is adott el kábítószert. A férfival szemben kábítószer-fogyasztás miatt is folyik eljárás. Az ügyben egy 44 éves rétsági férfit is kihallgattak, aki a rendőrség szerint korábban vásárolt tőle; a nála vett minta gyorstesztje THC-t jelzett.

A 26 éves férfit kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A bíróság ezt elrendelte. A 36 éves váci nőt és a 44 éves rétsági férfit kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki; mindketten szabadlábon védekezhetnek.

Hat kábítószeres ügyben intézkedtek Nógrádban

Szeptember 14. és 20. között a Nógrád megyei rendőrök hat, kábítószerrel kapcsolatos ügyben intézkedtek, a rétsági esetet is beleértve. A Rétsági Rendőrkapitányság mellett a Bátonyterenyei, a Balassagyarmati, a Szécsényi és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság illetékességi területén is indult eljárás. Rétságon kábítószer-kereskedelem, a többi ügyben pedig kábítószer birtoklása miatt folyik nyomozás.

Ez is most történt – olvassa el!

Öt gyanúsított letartóztatását rendelte el a bíróság Hevesen

Kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás egy hevesi ügyben, amelyben öt embert hallgattak ki megalapozott gyanú miatt. A rendőrség szerint egy szeptember 17-i ügylet során mintegy 38,3 gramm kábító hatású anyag cserélt gazdát 133 ezer forintért, majd mind az öt gyanúsítottat őrizetbe vették és letartóztatták.

Tovább a cikkhez →