Harmincadik alkalommal szervezett állásbörzét a Kecskeméti Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya. A szeptember 25-i rendezvényt Tóthné Szappanos Anikó, a Foglalkoztatási Osztály vezetője nyitotta meg.
Az eseményen 330 érdeklődő jelent meg személyesen. A 22 kiállító több mint 100 különböző nyitott pozíciót kínált, és csaknem 1300 munkavállalót keresett. A lehetőségek között középfokú vagy szakmunkás végzettséget igénylő állások, betanított munkák, általános iskolai végzettséggel betölthető munkakörök, valamint diplomásoknak szóló ajánlatok is szerepeltek.
Munkaerőpiaci és képzési tájékoztatás
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal szervezőként és kiállítóként is részt vett a programon. Munkatársai az uniós projektekhez kapcsolódó támogatásokról és a munkaerőpiaci szolgáltatásokról adtak tájékoztatást, a Kecskeméti Szakképzési Centrum képviselői pedig a felnőttképzési lehetőségeket ismertették.
A börzét a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a GINOP Plusz-3.1.1-23 azonosítójú, „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” elnevezésű Pillér projekt részeként valósította meg. A program a vármegyében azoknak a 30–49 év közötti, jelenleg nem dolgozó embereknek nyújt segítséget, akik álláskeresőként vagy szolgáltatást kérőként kérték nyilvántartásba vételüket.
A projekt országosan 175,67 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és magyar állami társfinanszírozással valósul meg. Ebből Bács-Kiskun vármegyére 8,219 milliárd forint jut; a megvalósítás időszaka 2023. december 1-jétől 2029. augusztus 31-éig tart.
A kiállítók között az autóipar, a fémipar, az elektronikai ipar, a nyomdaipar, a szállítmányozás, az élelmiszer- és italgyártás szereplői, valamint a Magyar Honvédség is jelen volt. A részt vevő munkáltatók között szerepelt az Adient Mezőlak Kft., az Autóflex-Knott Kft., a CabTec Kft., a Duvenbeck Immo Logisztikai Kft., a Félegyházi Pékség Kft., a Freudenberg Sealing Technologies Kft. Lajosmizse, a Fuyao Glass Eastern Europe Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a Maspex Olympos Kft., a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., a Motherson Kft., a Nissin Foods Kft., a Phoenix Mecano Kecskemét Kft., a Poliext Kft., a Prohuman Zrt., az STI Petőfi Nyomda Kft., a Szentkirályi Magyarország Kft., az Univer-Product Zrt. és a WHC Kft.
A világ élvonalában a PTE a fenntarthatósági világranglistán
Újabb kiemelkedő nemzetközi eredménnyel igazolta a Pécsi Tudományegyetem (PTE), hogy a fenntarthatóság területén hosszú évek óta következetesen végzett munkájával a világ vezető felsőoktatási intézményei közé tartozik.
Tovább a cikkhez →







