Egy szekszárdi lakásba jutott be egy férfi, miközben annak lakója otthon tartózkodott. A rendőrségi közlemény szerint a 40 éves bejelentő éjszakai műszak után érkezett haza, majd lepihent.
Háromnegyed tíz körül a lakásban tartott kutya ugatása ébresztette fel. A férfi ezután a nappaliban egy idegent vett észre, aki a komód fiókjait húzta ki, és feltehetően értékeket keresett. A lakó megzavarta, ezért a férfi semmit nem vitt el.
Néhány órán belül elfogták
A bejelentés után a rendőrök helyszíni szemlét tartottak, és a keresett férfiről kapott személyleírást továbbították a szolgálatban lévő egységeknek. A helyi körzeti megbízottak néhány órával később a Május 1. utca környékén figyeltek fel egy férfira, akinek testalkata és ruházata megfelelt a leírásnak.
A férfi a felszólítás ellenére elfutott, de a Béri Balogh Ádám utcában elfogták. A 24 éves faddi lakost előállították. A rendőrség a lopás vétségének kísérletével gyanúsítja, ő pedig részben beismerő vallomást tett.
Ez is most történt – olvassa el!
Betörés után hat napig bujkált a dömsödi üzlet feltételezett betörője
Egy dömsödi üzletbe szeptember 5-én hajnalban tört be egy 28 éves férfi, akit a rendőrök a kamerafelvételek alapján szeptember 11-én elfogtak. A közlés szerint a ruházatának átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagot is találtak.







