CÍMKE

#közlemény

34 kapcsolódó cikk

Tanúként keresnek egy sofőrt egy józsefvárosi ütközés miatt

Tanúként keresnek egy sofőrt egy józsefvárosi ütközés miatt

Egy kerekesszékes férfi ütközött egy álló, feltételezhetően elektromos járművel augusztus 27-én a VIII. kerületben. A rendőrség tanúként szeretné meghallgatni a jármű vezetőjét, aki az eset után elhajtott a helyszínről

Tusfürdőkkel futott ki egy tápiószelei üzletből, rablással gyanúsítják

Tusfürdőkkel futott ki egy tápiószelei üzletből, rablással gyanúsítják

Nyolc, összesen csaknem tízezer forint értékű tusfürdőt rejtett a táskájába egy 23 éves férfi egy tápiószelei üzletben, majd fellökött egy dolgozót és elmenekült. A rendőrök később egy pipát és egy fehér port tartalmazó dobozt is találtak nála, az anyag összetételét még vizsgálják – derül ki a rendőrségi közleményből.

„Már tényleg mindene megvan?” – Mit adjunk annak, akinek lehetetlen ajándékot venni?

„Már tényleg mindene megvan?” – Mit adjunk annak, akinek lehetetlen ajándékot venni?

Mit vegyünk annak, akinek tényleg mindene megvan? A kérdés sokaknak ismerős: parfümöt már kapott, ruhát nem merünk választani, lakásdekorból pedig valószínűleg több van neki, mint amennyit valaha fel tud használni. Ráadásul vannak, akik ha valamire vágynak, egyszerűen megveszik maguknak. Ilyenkor nem az a nehéz, hogy találjunk valamit, hanem az, hogy ne egy újabb felesleges dolgot adjunk.

A test mint térkép – Hogyan jelez a szervezetünk, mielőtt baj lenne?

A test mint térkép – Hogyan jelez a szervezetünk, mielőtt baj lenne?

A legtöbb ember csak akkor fordul szakemberhez vagy változtat az életmódján, amikor már megszületett a baj: visszatérő fájdalmak, krónikus kimerültség vagy fizikai tünetek nehezítik a mindennapokat. Pedig a szervezetünk ritkán csap le váratlanul. Mielőtt a belső egyensúlyvesztésből tényleges betegség fejlődne ki, a testünk számtalan finom jelzést küld.

Új, nemzetközi színvonalú asztalitenisz teremmel gazdagodott a PTE

Új, nemzetközi színvonalú asztalitenisz teremmel gazdagodott a PTE

Vadonatúj asztalitenisz termet avattak kedden Pécsett, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szalay László Kollégiumában. Az idén 103 éves Pécsi Egyetemi Atlétikai Club (PEAC) sikeres pályázatából megvalósított fejlesztés révén 500 m²-en jött létre a 8 asztalos, akár nemzetközi mérkőzések megrendezésére is alkalmas terem.

550 ezer forintot vittek el egy fonyódi házból lomtalanítás közben

550 ezer forintot vittek el egy fonyódi házból lomtalanítás közben

Használt bútorok elszállítása miatt érkezett egy férfi és egy nő egy fonyódi családi házhoz szeptember 8-án este. A rendőrség szerint a páros egyik tagja kihasználta a lakó figyelmetlenségét, és pénzt vett el a házban talált pénztárcából.

Ausztriából adták át a zalai rendőröknek a hálózat egyik ellátóját

Ausztriából adták át a zalai rendőröknek a hálózat egyik ellátóját

A 27 éves tapolcai nő ellen még tavasszal európai elfogatóparancsot adtak ki, miután a zalai nyomozók egy kábítószer-kereskedő hálózat ügyében azonosították. Az osztrák hatóság szeptember 15-én adta át a nőt Magyarországnak, ahol kábítószer-kereskedelem miatt kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatását.

Bokorban próbált elrejtőzni a kecskeméti ingatlanba betörő gyanúsított

Bokorban próbált elrejtőzni a kecskeméti ingatlanba betörő gyanúsított

Kétszer is megszólalt a riasztó egy felújítás alatt álló kecskeméti ingatlannál szeptember 16-án este. A helyszínre érkező rendőrök egy bokorban találták meg a 33 éves férfit, akit később több bűncselekmény gyanúja miatt hallgattak ki, a történtekről közleményben számoltak be

Kullancsfigyelő program – érdekes mintázat az idei beküldéseknél

Kullancsfigyelő program – érdekes mintázat az idei beküldéseknél

Hatodik éve fut a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézet Kullancsfigyelő programja, melynek célja a Magyarországon nem őshonos Hyalomma kullancsok lakossági bejelentések útján történő monitorozása. Ezek a kullancsok leginkább arról ismertek, hogy példányaik képesek terjeszteni a kiugró, akár 30%-os halálozási aránnyal bíró krími-kongói vérzéses láz vírusát.

16 éves győri fiút fogtak el terrorcselekménnyel fenyegetés miatt

16 éves győri fiút fogtak el terrorcselekménnyel fenyegetés miatt

A Nemzeti Nyomozó Iroda egy 16 éves győri fiút fogott el, aki a gyanú szerint mesterséges intelligencián alapuló csevegőrobot használata közben terrorcselekménnyel kapcsolatos kijelentéseket tett. A fiatalt gyanúsítottként hallgatták ki, az ügyben büntetőeljárás indult.

Karrier, család, újrakezdés – női életutakat mutat be az IgényesNő új podcast műsora

Karrier, család, újrakezdés – női életutakat mutat be az IgényesNő új podcast műsora

Miközben a közösségi média egyre rövidebb videókért és néhány másodpercnyi figyelemért versenyez, ezzel párhuzamosan egy egészen más trend is erősödik: egyre többen néznek végig hosszú, akár egyórás videós beszélgetéseket. Erre a változásra épít az Igényesnő új videós műsora is, amely ismert és inspiráló nők történetein keresztül foglalkozik karrierrel, családdal, újrakezdéssel és az élet nagyobb fordulópontjaival.

Közeleg a moratórium vége – mi lesz a védett erdeinkkel?

Közeleg a moratórium vége – mi lesz a védett erdeinkkel?

A védett erdőkre vonatkozó fakitermelési moratórium hamarosan lejár, októbertől tehát ismét zúghatnak a láncfűrészek, különös tekintettel a kétszeres mennyiségű szociális tűzifa kitermelésének célkitűzésére. A WWF Magyarország a hosszú távú tervezés fontosságát hangsúlyozza, és a természetvédelmi szempontból értékes erdők megóvásának garanciáit hiányolja.

4-6-tól Petőfiig

4-6-tól Petőfiig

Petőfi Sándor életéről készít új zenés darabot Dés László és Geszti Péter alkotótársaikkal. A Petőfit Horváth Csaba rendezésében 2027 őszén mutatják be a Vígszínházban, a szabadtéri ősbemutató 2026. július 9-én lesz a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A Vígszínház 2026/27-es évadában a nagyszínpadon a 4-6 ifj. Vidnyánszky Attila, a Cseresznyéskert Alekszandr Bargman, A csárdáskirálynő Mohácsi János rendezésében lesz látható. A Pesti Színházban Fehér Balázs Benő a Két hétfő emlékét, Valló Péter a Bohéméletet, míg Hegedűs D. Géza a Kék Jázmint rendezi. A Házi Színpadon a Kedves bópeer…!-t Zsótér Sándor, a Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című művet Pelsőczy Réka rendezésében mutatják be, míg a megújult Víg Szalonban A szobatárs című előadást Ujj Mészáros Károly állítja színpadra.

Legyél Te is kutató egy estére! Idén is Kutatók Éjszakája a PTE-n!

Legyél Te is kutató egy estére! Idén is Kutatók Éjszakája a PTE-n!

Az Európa-szerte megrendezett Kutatók Éjszakája hagyományosan minden év szeptember utolsó hétvégéjén várja a tudomány iránt érdeklődőket. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) idén is csatlakozott a rendezvénysorozathoz, amelynek keretében szeptember 25-én pénteken látványos, interaktív és változatos programokkal mutatja be a kutatói életpálya sokszínűségét és az életünket átszövő tudományt.

Négyszer több áram megy hűtésre, ötször több fűtésre – mégsem szakadtunk el a gáztól az utóbbi évtizedben

Négyszer több áram megy hűtésre, ötször több fűtésre – mégsem szakadtunk el a gáztól az utóbbi évtizedben

Tíz év alatt több mint négyszeresére nőtt a háztartások hűtési, és több mint ötszörösére a fűtési célú villamosenergia-felhasználása, miközben teljes energiafogyasztásuk 16 százalékkal csökkent. A változás azonban még nem jelent valódi fordulatot: 2024-ben a földgáz továbbra is a háztartási energiafelhasználás 46 százalékát, a fűtésnek pedig több mint felét adta. Fehér Kinga és Perger András, az Energiaklub szakértői a Másfélfokon megjelent elemzésükben azt mutatják be, hogyan indult el a háztartások lassú elektrifikációja, miért maradt fenn a gázfüggés, és mi kellene ahhoz, hogy a fogyasztás csökkenése tartós szerkezeti átalakulássá váljon.

Megelőzhető tudatos mozgással a visszér kialakulása?

Megelőzhető tudatos mozgással a visszér kialakulása?

A visszér sokáig csak esztétikai kérdésnek tűnhet, néhány apró pókhálóvéna, egy-egy kékes ér a lábon, amit könnyű azzal elintézni, hogy „majd egyszer foglalkozom vele”. Pedig a vénás keringés állapota ennél jóval többet jelent. A lábakban jelentkező nehéz érzés, feszülés, fáradtság vagy estére megjelenő duzzanat már arra utalhat, hogy érdemes nagyobb figyelmet fordítani arra, hogyan működik a keringésünk.

Ezért imádják az SUV-t a nagycsaládos anyukák

Ezért imádják az SUV-t a nagycsaládos anyukák

Amikor valaki nagycsaládosként autót választ, egészen más szempontok kerülnek előtérbe, mint egy kétüléses sportautó vagy egy kis városi modell esetében. A tágas utastér, a könnyű pakolhatóság, a biztonság és a mindennapi praktikum egyszerre fontos. Nem véletlen, hogy az SUV-k az utóbbi években különösen népszerűvé váltak a többgyermekes családok körében, és imádnak velük cirkálni az anyukák.

Megerősítette stratégiai partnerségét a Pécsi Tudományegyetem és az OTP Bank

Megerősítette stratégiai partnerségét a Pécsi Tudományegyetem és az OTP Bank

Ünnepélyes keretek között erősítette meg hosszú távú stratégiai együttműködését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az OTP Bank. A megállapodás kiterjed a hallgatói és oktatói szolgáltatások fejlesztésére, a beiskolázási kampányokra, valamint a karrierprogramok támogatására is. A két intézmény a társadalmi felelősségvállalást egyaránt kiemelt stratégiai célként kezeli, amelyre ékes bizonyíték, hogy a bank 1 millió forintos felajánlással támogatja a PTE szervezésében zajló „Fuss a Rákgyógyításért!” jótékonysági eseményt, amelyet 2026. szeptember 19-én rendeznek majd Pécsett.

NeurON: sokszínű tudomány, sokféle hullámhosszon – elindult a HUN-REN tudományos podcastje

NeurON: sokszínű tudomány, sokféle hullámhosszon – elindult a HUN-REN tudományos podcastje

Agykutatás, csillagászat, zöld kémia, biodiverzitás, mesterséges intelligencia vagy éppen a repülés jövője – a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat új tudományos podcastsorozata, a NeurON azt mutatja meg, milyen sokféle kérdésre keresnek válaszokat a kutatók. A sorozat néhány epizódja már elérhető, szeptember végéig pedig valamennyi beszélgetés megjelenik a YouTube-on, a Spotify-on, az Apple Podcaston, valamint a HUN-REN honlapján, ahol az összes adás egy helyen megtalálható lesz.

Havi egyeztetéseken javítanák Budapest közbiztonságát

Havi egyeztetéseken javítanák Budapest közbiztonságát

Budapest rendőri és önkormányzati rendészeti vezetői szeptember 8-án a főváros közbiztonságát érintő kérdésekről tárgyaltak. A résztvevők a helyi problémákra és a kerületeken átívelő kihívásokra is közös megoldásokat keresnek.

3,5 kilóval tarolt a legnagyobb fürt az V. Országos Csemegeszőlő Kiállítás és Versenyen

3,5 kilóval tarolt a legnagyobb fürt az V. Országos Csemegeszőlő Kiállítás és Versenyen

Ötödik alkalommal rendezték meg Pécsett az Országos Csemegeszőlő Kiállítást és Versenyt. A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (PTE SZBKI) Szentmiklós hegyi birtokán tartott jubileumi rendezvény minden eddiginél nagyobb sikert aratott: 16 kiállítói stand roskadozott a szőlőktől, a látogatóknak pedig közel 300 különleges fajtát volt lehetőségük megkóstolni.

Kozmikus porcsapda árulkodhat a bolygókeletkezés első lépéseiről

Kozmikus porcsapda árulkodhat a bolygókeletkezés első lépéseiről

Új részleteket tártak fel a csillagászok arról, hogyan formálódhatnak bolygók a fiatal csillagokat körülvevő porkorongokban. Egy kínai és magyar kutatókból álló nemzetközi csoport a HD 34282 jelű csillag környezetét vizsgálta az ALMA rádióantenna-rendszer segítségével, több hullámhosszon minden eddiginél részletesebb képet alkotva a korong poranyagának eloszlásáról és tulajdonságairól. A kutatásban Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének kutatója is részt vett. Az eredményeket a The Astrophysical Journal közölte.

Láthatatlan tünetek, amelyek a munkát és a családot is próbára tehetik

Láthatatlan tünetek, amelyek a munkát és a családot is próbára tehetik

Az idegrendszert károsító sclerosis multiplex nemcsak mozgáskorlátozottsággal fenyeget: a gondolkodás lassulása és a kóros fáradékonyság akkor is csökkentheti a teherbírást, korlátozhatja az önállóságot és megterhelheti a családi kapcsolatokat, amikor az érintett a kívülállók számára egészségesnek látszik. A korán megkezdett, személyre szabott terápia csökkentheti a hosszú távú állapotromlás kockázatát, emellett a betegek az életmódjukkal is tehetnek a kilátások javításáért – hangzott el az Országos SM Napon Siófokon.

Megállíthatatlan természet – film a magyarországi inváziós fajokról

Megállíthatatlan természet – film a magyarországi inváziós fajokról

Hogyan változtatják meg Magyarország élőhelyeit azok a fajok, amelyeket sokszor észre sem veszünk? A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Megállíthatatlan természet című ismeretterjesztő filmje terepi és laboratóriumi kutatásokon keresztül mutatja be, hogyan érkeznek, terjednek és alakítják át környezetünket az inváziós fajok – és miért számít annyira a korai felismerés és a megelőzés.

Szinergiában a sportos és egészséges életért: megerősítette stratégiai partnerségét a PTE és az ATS Focivilág

Szinergiában a sportos és egészséges életért: megerősítette stratégiai partnerségét a PTE és az ATS Focivilág

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) hosszú évek óta stratégiai alappillérként tekint a sportra. Ennek újabb ékes bizonyítéka az az együttműködési megállapodás, melyet kedden kötött Magyarország első egyeteme az ATS Focivilággal. A két intézmény közötti kontraktus meghosszabbítása és kibővítése révén az egyetem garantálni tudja a magas minőségű sportszer- és eszközellátást a hallgatói és dolgozói szabadidő- és versenysport számára egyaránt, emellett támogatja a PTE gyakorlóiskoláit is, és közvetlen vásárlási kedvezményekkel ösztönzi az egyetemi polgárokat az aktív életmódra.

Kinevezték az ország első fenntartható építészetet képviselő egyetemi tanárát a PTE MIK-en

Kinevezték az ország első fenntartható építészetet képviselő egyetemi tanárát a PTE MIK-en

Dr. Reith András építész, a regeneratív és fenntartható építészet és az energiahatékony épített környezet kérdéseivel foglalkozó kutató, az ABUD – Advanced Building & Urban Design – ügyvezetője egyetemi tanári kinevezést vehetett át a Pécsi Tudományegyetem tanévnyitó szenátusi ülésén, így az országban elsőként kapta meg ezen a területen szakember ezt a címet. A kinevezés túlmutat egy szakmai elismerésen: azt is jelzi, hogy a fenntartható és regeneratív építészet ma már nem csupán a tervezői gyakorlat egyik lehetséges megközelítése, hanem olyan tudományos és oktatási terület, amelynek meghatározó szerepe lehet az épített környezet jövőjének alakításában.

Országos határrendészeti összesítő jelent meg

Országos határrendészeti összesítő jelent meg

A rendőrségi közlemény egy országos határrendészeti összesítő közzétételét jelzi. A megadott anyag azonban a címen kívül nem tartalmaz további ellenőrizhető adatot, ezért a tájékoztatás részletei jelenleg nem ismertek

Ismeretlen női testrész miatt indítottak körözést Apostagnál

Egy ismeretlen nő maradványa miatt rendelt el körözést a rendőrség

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság ismeretlen holttest, illetve holttestrész ügyében tett közzé körözési adatokat. A leírás szerint egy női bal alsó végtag maradványát találták meg a Duna töltése közelében, az azonosítást pedig részletes adatokkal próbálják segíteni.

Több mint hárommillió forintot és arany ékszereket vitt el egy csaló Szombathelyen

Több mint hárommillió forintot és arany ékszereket vitt el egy csaló Szombathelyen

Egy telefonáló a nő fiának adta ki magát, és azt állította, hogy balesetet okozott, ezért sürgősen pénzre van szüksége. Az asszony a követelt összeget és az arany ékszereket egy táskába tette, majd a kerítésre akasztotta, ahonnan rövid időn belül eltűnt a csomag – közölte a rendőrség.

Országos rendőrségi összesítő jelent meg a Police.hu-n

Országos rendőrségi összesítő jelent meg a Police.hu-n

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata közzétette az előző nap eseményeinek országos összesítőjét. A 2026. augusztus 5-én hajnalban megjelent közlemény a történteket számokban foglalja össze.